Örülünk, hogy a második alkalommal megrendezendő Dunamenti Halfesztivál programunk felkeltette érdeklődését.
Nekünk, mohácsi sváboknak - és azt gondoljuk a város többi nemzetiségének is - szívügyünk az igazi finom halászlé, úgy a mohácsi halászlé, mint az összes Duna menti változat.
Első alkalommal megrendezésre kerülő gasztro rendezvényünk a hagyományos fesztivál jelleg mellett egyedi arculatát az összefogás és összetartozás élményével szeretné kiegészíteni. Erre talán nincs is jobb alkalom és eszköz, mint az együtt főzés és együtt étkezés öröme. Fesztiválunk fő jellemzői közé tartozik a Duna menti halászlé sokszínűségének bemutatása autentikus főzőmesterek közreműködésével.
Időpont: 2018. július 21.
Az eseményünkön egy azon pillanatban kóstolható végig a teljes dunai módszerrel készült, a ma dunai halászlének nevezett paprikás hal-levet, illetve levest jelentő szortiment. A fesztivál ideje alatt természetesen a nagyközönség is elkészítheti / megvásárolhatja, majd elfogyaszthatja kedvenc halászlevét, így senki nem marad éhesen. A Halfesztivált természetesen tartalmas programok és finom borok is színesítik majd.
További információval a szervezők a lenti elérhetőségeken tudnak szolgálni. Keressen bennünket bátran és legyen a vendégünk!